A projekt bemutatása


A Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete megalakulása óta fontos szerepet tölt be a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetű emberek életének segítésében. Ezen emberek számára a foglalkoztatás az a terület, ahol meg tudják élni teljességében, hogy ennek a társadalomnak ők is hasznos tagjai és hozzá tudnak tenni valamit a nagy társadalmi egészhez. Jelen rohanó világgal, ami az egészséges embert is felőrli, sajnos nem tudnak lépést tartani. Hiányzik a bátorítás, az önbizalom, a képesség arra, hogy elhiggyék ők is meg tudják tenni ugyanazokat a dolgokat, amiket az egészséges emberek, csak több odafigyelést és törődést igényelnek. Jelen projekt egy nagyon fontos állomás és lépés volt abban, hogy a megváltozott munkaképességű emberek megkapják azokat a képzéseket, fejlesztéseket, amelyek a nyílt munkaerő-piaci integrációjukat segítik elő a térségben és a szervezetben dolgozó, érzékenyítő, személyiség és kompetenciafejlesztő képzéseket megvalósító szakemberek pedig át tudják adni azokat. A szervezet küldetése, hogy megmutassa a magyar társadalomnak, hogy ezen emberek nem csak a védett foglalkoztatási formákban, hanem a nyílt munkaerőpiacon is képesek dolgozni, az egészséges emberekkel azonos értékű munkát végezni, csak meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek a kitűzött célhoz hozzásegítik őket. A szervezet célját ez a projekt nagyban segítette azzal, hogy megadta a cél megvalósításához szükséges tárgyi és személyi feltételekre a biztosítékot, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy a térségben a megváltozott munkaképességű munkanélküliek elhelyezkedési esélyei és foglalkoztatási arányuk növekedjen.

A projekt célja az volt, hogy olyan képzési és fejlesztési lehetőségeket asználjon, amelyek figyelembe veszik ezen személyek speciális igényeit, valamint alkalmassá tudják tenni őket arra, hogy akár a védett foglalkoztatásban, akár a nyílt munkaerőpiacon alkalmazni tudják azokat. Olyan mentális és készségfejlesztő ismereteket adjanak át, amelyek a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt munkaerőpiacra történő visszavezetését segítik elő egyszerű nyelvezeten, a célcsoport hétköznapi életének gyakorlati problémáiból merített feladatokon keresztül. A képzés a célcsoport igényeit az adottságuk keretei között magas szinten kielégítette, mivel a terhelési szintjük más, egészséges célcsoportokhoz képest alacsonyabb, koncentrációjuk kevésbé folyamatos, ezért a képzés során folyamatosan, ritmusosan vettek részt a tanulási folyamatban, amelyben kellő figyelem van fordítva arra, hogy bírják a tempót, a terhelést. A képzés 20 tanegységből áll összesen 480 óra, mely 120 nap alatt napi 4 órában kerül megvalósításra a célcsoport képességeinek megfelelő ütemezésben. Egy tanegységre jutó idő 24 óra.

A pályázat keretében az alábbiak valósultak meg:
- készség, szakmai és magatartás alapú kompetencia felmérések, vizsgálatok elvégzése, az eredmények értékelése, a felmért adatok rögzítése a TÁMOP5.3.811/A1 kiemelt projekt konzorciuma által biztosítottak alapján;
- rehabilitációs terv felülvizsgálata és készítése a célcsoporttagok számára;
- mentorálás és szupervízió célcsoporttagoknak;
- szupervízió szakemberek számára;
- foglalkozási rehabilitációs szolgáltatás nyújtása;
- a TÁMOP5.3.811/A1 kiemelt projektben kidolgozásra kerülő képzési tanagyag használatával megvalósuló alapvető képzések biztosítása;
- megvalósuló képzések monitorozása, visszacsatolás, értékelések elvégzése;
- együttműködés A TÁMOP5.3.811/A1 kiemelt projektben a konzorciummal és munkaerő-piaci szolgáltatókkal.

A program fizikai megvalósítását a Mécses Egyesület 2014 novemberétől 2015 októberéig az alábbi módon, az alábbi humánerőforrással bonyolította le: a készség, szakmai és magatartás alapú kompetencia felmérésekre, vizsgálatokra a TÁMOP5.3.811/ A1 kiemelt projekt az irányadó, így az ott meghatározott irányelvek alapján kiválasztott szakemberek kerültek bevonásra megbízási szerződéssel. Kiválasztásuk a projekt indításával egy időben történt. A rehabilitációs tervek készítésére és felülvizsgálatára, valamint a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatás nyújtására két főállású rehabilitációs munkatársat munkaszerződéssel napi nyolc órás munkaidőben és egy jogászt alkalmazott megbízási szerződéssel. A rehabilitációs munkatársak általános szociális munkás felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkeznek a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásában. A jogász felsőfokú végzettséggel és minimum kétéves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A rehabilitációs tervek készítésének és felülvizsgálatának a célja az volt, hogy a megváltozott munkaképességű célcsoporttagokat az abban foglaltak betartásával alkalmassá tegye a jelenlegi, illetve az egészségkárosodása előtti, vagy meglévő képzettségének megfelelő munkakörben történő foglalkoztatására, illetve képzésbe történő bevonás esetén olyan kompetenciafejlesztést nyújtson, amely egészségkárosodása jellegéből következően alkalmassá teszi a munkavállalásra. A foglalkozási rehabilitációs szolgáltatás nyújtásának az volt a célja, hogy olyan szolgáltatásokat biztosítson, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a megváltozott munkaképességű személyek is megjelenhessenek a munkaerőpiacon. Ennek keretén belül: munkaerő-piaci információ nyújtása, munkatanácsadás, pályatanácsadás, rehabilitációs tanácsadás, pszichológiai tanácsadás és jogi tanácsadás biztosítottak. A jogi tanácsadás célja az volt, hogy bármilyen felmerülő jogi problémával, kérdéssel kapcsolatban segítséget nyújtson, tanácsot adjon a jogász. A rehabilitációs tanácsadás a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt állt a célcsoport rendelkezésére. A mentorálásra és szupervízióra négy mentort és egy szupervízort alkalmazott a szervezet megbízási, illetve vállalkozási szerződéssel. A mentorok felsőfokú végzettséggel és mentori vagy szociális területen szerzett munkatapasztalattal rendelkeznek. A szupervizor diplomás szupervizori végzettséggel és minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkezik. A mentorok feladatai közé tartozott, hogy a képzéseken minden alkalommal részt vettek, a felkészülésben segítték a célcsoporttagokat. A szupervizor feladata kétirányú volt. Egyrészről a célcsoporttagok részére kellett segítséget nyújtania, másrészről a segítő szakemberek részére a burnout megelőzésére. A mentori és szupervizori segítségnyújtás a projekt fizikai megvalósításának időtartama alatt a célcsoport rendelkezésére állt. Az alapvető képzések megvalósítására a szervezet a Szadai és Társa Kft. felnőttképző intézményt közbeszerzés keretében választotta ki. A képzésen oktató szakembereket a képző intézmény biztosította a képzési programnak megfelelő végzettséggel és gyakorlattal. A projektmunka összefogására egy szakmai asszisztenst alkalmazott a szervezet megbízási szerződéssel. A szakmai asszisztens középfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkezik a szervezés és koordinálás területén. Felmérések, vizsgálatok, rehabilitációs tervek (képzésbe bevonandó megváltozott munkaképességű munkavállalók kiválasztása): A projektbe a szervezet 69 főt vont be az akkreditált foglalkoztatásban lévő munkavállalók közül. Az alapvető képzésekre csak az az 50 munkavállaló került be, akik a TÁMOP5.3.811/A1 kiemelt projekt során adaptált készség, szakmai és magatartás alapú kompetencia felmérések elvégzésével bizonyítottan kompetenciafejlesztést igényeltek.